Első bejegyzésemben szeretnék Nektek bemutatkozni és írni pár sort arról, hogy miért is vagyok itt, miről is olvasgathattok majd Nálam.
Fiatal háziasszony vagyok, de mondhatom, hogy imádom minden részét. Szeretek takarítani, igaz, néha túlzásba viszem :) Szeretek a konyhába sürögni-forogni, finomakat sütni- főzni. Hobbim a lakberendezés, szeretem a dekorációkat saját kezűleg is elkészíteni, de nem megyek el egy-egy szép dolog mellett az üzletben sem. Nem szeretem a rideg helyeket, úgy gondolom, hogy az a hely, ahol megpihenünk, ahol kikapcsolódhatunk a családunk/ szeretteink társaságában, az legyen igazán otthonos. Imádjuk a színeket, ez a lakásunk berendezésében, dekorációiban is meglátszik, elsősorban modern stílusban rendeztük be, de itt-ott megtalálható egy kis country is.
Második hobbim a fotózás, úgymond amatőr fotósnak tartom magam, de valahol el kell kezdeni, szívesen fotózok bármit, próbálom ki magam új dolgokban. Blogomon is a saját képeim láthatjátok. Ezek mellett szeretek kirándulni, túrázni, világot járni. Szerencsére ez közös hobbi a párommal, sokat vagyunk a természetben :) A sportolást is nagyon fontosnak tartom, biciklizem és konditerembe járok, próbálok egészséges életmódot élni.
S hogy miért is vagyok itt? Mert szeretek írni. Valahogy boldoggá tesz, régen naplót írtam, de mára már "kinőttem" belőle, így gondoltam megpróbálom ezzel a bloggal.
Ha velem tartotok, bepillanthattok egy kicsit az életembe. Sütünk, főzünk, lakberendezünk, fotóim segítségével utazhattok is velem, sok minden kavarog a fejemben, rengeteg ötletem van, de csak szép sorjában.... ;)
Tartsatok Velem: www.levendulalak.blogspot.hu





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése